MENÜ

Uniós pályázatok az atipikus foglalkoztatási formák támogatására

 

2010. áprilisában megjelent a TÁMOP-2.4.3.B-2-10/1 „Atipikus foglalkoztatási formák támogatása” című pályázati felhívás melyre a Dunaújvárosi NaturaTEX Szociális Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet sikeresen pályázott. A pályázat során a Szövetkezet 47.088.583 Forint támogatásban részesült, a hátrányos helyzetű emberek önfoglalkoztatóvá válásának elősegítése, munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű álláskeresők és inaktívak munkalehetőségének megteremtése és foglalkoztatásának biztosítására.

2011. február 1.-vel indult a projekt és egyben megtörtént a célcsoport kiválasztása is a dunaújvárosi Munkaügyi Központ segítségével. Az általunk kitűzött cél, és a projekt keretében vállaltak szerint olyan munkavállalókat kerestünk és foglalkoztatunk a mai napig, akik hátrányos helyzetűek vagy tartósan munkanélküliek. A célcsoport kiválasztása után elindultak a képzések, amelyek során „gyártósori munkás”, illetve „gyógynövénytermesztő” végzettséget szerezhettek. Az oktatás lezárása előtt egy hónappal megindult a próbaüzem, amely a célcsoport tagjainak gyakorlati oktatását segítette elő. A sikeres vizsgák letételével megkezdődhetett az üzemszerű működés Dunaújvárosban. Ezalatt Daruszentmiklóson kialakításra került a gyógynövénykert, majd a nyári hónapok alatt a gyógynövénytermesztők nekiláthattak a tavasszal elültetett növénykultúrák begyűjtésének és szárításának. A májusi és júniusi hónapban tájékoztató fórumot szerveztünk, melynek keretében megismertetésre kerültek volna a különböző növénykultúrák begyűjtési ideje és szedési technikájuk, de érdeklődök hiányában a fórum elmaradt. A téli hónapok folyamán tovább folytatódott az ipari törlőkendő gyártás Dunaújvárosban, az Innopark (2400 Dunaújváros, Magyar út 106/B) területén bérelt műhelyünkben, továbbá a daruszentmiklósi telephely felújítási munkálatainak befejeződésével a gyógynövények szárításával és azok becsomagolásával foglalatoskodhattak az emberink. Október hónapban újabb két tájékoztató fórumot szerveztünk ugyanazon témákkal, amelyeket már érdeklődéssel fogadtak, így sikerült megismertetni a különböző gyógynövényeket, a begyűjtési időszakaikat és minden egyéb hasznos információt a jelenlévőkkel.

A 2012-es év beköszöntével is folytatódott a munka a telephelyeinken. A projektben tervezettek szerint megtörtént a 12 fő szövetkezeti taggá válása 2012. február 1.-vel. 2012. februárjában beállítottuk a csigás növényolaj prést, melynek segítségével a daruszentmiklósi telephelyen olajat préselünk a különböző olajos magvakból. 2012. márciusában, a próbaüzem alatt hidegen sajtolt tökmagolajat nyerünk az általunk termesztett olajtökökből kiszedett és szárított magjából, valamint a felvásárolt dióból. Dunaújvárosban az ipari törlőkendő gyártása folyamatosan működik, március hónapban várható az új rongybálázó berendezésünk.

A jövőre nézve célunk, hogy a két iparágunk stabil működése megalapozódjon azáltal, hogy kialakításra kerül a biztos felvásárlói-, és vevőkör mind az ipari törlőkendők, mind a szárított gyógynövények területén.

 

A Dunamenti Regionális Népfőiskola bábáskodásával megalakult egy tőle független szociális szövetkezet, a NaturaTEX, amely a TÁMOP 2.4.3-B pályázatán jelentős támogatást nyert. Főként ügyes kezű, munkanélküli nőket juttat – képzéssel – munkához Daruszentmiklóson és Dunaújvárosban.

Szövetkezetünk

A szociális szövetkezet, mint meghatározás nem régen jelent meg a jogalkotásban. A szociális szövetkezet olyan gazdálkodó szervezet, amely köteles az elért profitot visszaforgatni a szövetkezeti tagok egészségügyi állapotának, képzettségi színvonalának stb. javítására. Fantáziát látott ebben az új gazdasági formációban a dunaújvárosi székhelyű Dunamenti Regionális Népfőiskola, amelynek csapata évek óta eredményesen foglalkozik hátrányos helyzetű fiatalokkal, akiket felkészít és visszavezet a munka világába.

Ezt a szociális szövetkezetben rejlő új lehetőséget ragadta meg az említett csapat. Tagjai életre hívták a NaturaTEX Szociális Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet, amely a TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Program) 2.4.3/B-2-1061 Atipikus foglalkoztatási formák támogatása tárgyú pályázatán, nyert támogatást  2010 decemberében.

Pályázati projekt

A sikeres pályázat írója dr. Kántor Károlyné, a projekt első vezetője, így mutatja be, a nyertes pályázat lényegét: A pályázatban azt vállalta a szövetkezet, hogy munkához juttat minimum 14 főt, két bérelt telephelyen. A szövetkezet Dunaújvárosban az ipari parkban bérel megfelelő helyet, ahol 10 – 11 ügyes kezű munkavállalót juttatnak OKJ-s rész-szakképesítéshez és géptisztító textíliák feldolgozása lesz a feladatuk.

A szövetkezet másik tevékenysége gyógynövények gyűjtése, termesztése, feldolgozása. Utóbbiak színhelye Daruszentmiklós, ahol 4 – 5 nő munkájával számolunk. A községben ráakadtunk egy magántulajdonban levő, jelenleg használaton kívüli épületre, amit kedvező bérleti díjért veszünk igénybe.

A projekt 2011 február 1-jén indult, a képzés március elejétől esedékes. A projekt feltételei között szerepel, hogy a projektzárás idejére (2012. március 31.) a munkavállalók négyötödének szövetkezeti taggá kell válnia. Az is szerepel a feltételek között, hogy már a képzés alatt képzési támogatáshoz jutnak azok, akik felvételt nyernek a szövetkezethez.

Mivel a NaturaTEX gazdaságilag teljesen elkülönül a népfőiskolától, a feladatra alkalmasnak vélt jelöltek értesítését a Dunaújvárosban, a Gagarin téren található munkaügyi kirendeltség végzi, az érdeklődők ugyanott kaphatnak felvilágosítást.

 

Kedves érdeklődő, reméljük, hogy  vásárlóként, vagy üzleti partnerként köszönthetjük!

Elérhetőségeinket a Kapcsolat oldalon találhatja.



 


 

Újságcikkjeink Képek

Hírek

  • Alkalmazások

    gyogynoveny2.jpg
    ..



     

  • Gyógynövény

    Ősi kultúrákban elsősorban gyógynövényekkel gyógyítottak, több ezer gyógynövényt ismertek, melyet a modern tudomány kutatásaival igazolt. Vannak vadontermő és termesztett gyógynövények. A rómaiak termesztettek először, de az egyiptomi Ebers-papirusz i. e. 3500 körül, több mint 800 különböző gyógymódot ír le.

  • Szociális
    A szociális munka az alkalmazott társadalomtudományok közé sorolt professzionális segítő tevékenység, mely elősegíti a társadalmi fejlődést, az egyének, csoportok, közösségek működésének javítását, helyreállítását, problémáinak megoldását. Segíti a nagyobb társadalmi jólét és jól-lét elérését, melyhez igyekszik kedvezőbb társadalmi feltételeket teremteni.
  • Szövetkezés
    A szövetkezet az alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapított, a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működő, jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amelynek célja a tagjai gazdasági, valamint más társadalmi (kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi) szükségletei kielégítésének elősegítése.
Asztali nézet